A Kádár-rendszer halódása (1989) idején kamaszkor elején lévő arc voltam, de ez a mondat volt számomra a rezsimből a legenigmatikusabb, legtanulságosabb, és legmélyebb gondolatiság. A mondatot a Bizottság szájából hallhattuk (nem a Központi Bizottság, rövidítve kábé KB), mert előbbi egy együttes (bár utóbbinál is volt együttes...ülés). A kérdés az, mikor erős személyiség valaki? Amikor százötvennel nyom fekve. Komolyabban: amikor belülről vezérelt egyéniség valaki. Amikor nem a divat mondja meg, hogy ki vagy. Amikor az egész világ ellenére is tudsz más lenni, mint mások. Amikor nem változtatod meg valós személyiségedet/egyéniségedet pináért nyáladzva csak azért, hogy a nők foglalkozzanak veled. Szóval: kiállsz magadért (persze kulturáltan). Nem leszel papucs egy nő miatt. (Ezek az előbbi mondatok női konnotációban is igazak.) Viszont a másikat sem nyomod el. Nem vagy erőszakos. Ugyanakkor az erős egyéniség is lehet művi, és társadalom által diktált. Ezeket pont úgy szeretem, mint az excrementumot. Inkább együtt vagyok egy autistával, ha fél napig hozzám sem szól, mint egy megjátszós csajjal, vagy izzadságosan tákolva felépített "jellemű" pasival. Akiknek a divat mondja meg, hogy éppen kik. És itt a ruha, a hajviselet, a zene egy dolog. A személyiség divathoz igazítása a fájó. Mert ilyennek vagy olyannak "kell" lenni. A South Park című sorozat e jelenségeknek gyakran görbe tükre. Persze, nehéz felvállalni magunkat. Van, akinek el is kopik valódi jelleme az örökös szerepjátszásban. Szellem (hhhhhhhúúúúúúú) a szellemtelenségben. Jellem a jellemtelenségben. Ember az embertelenségben. Amúgy fájó ennek a határozottságnak is az örökös hangsúlyozása. Persze, kell egy fellépés, de a túl határozottság néha közönségességbe fordul át. Alapból udvariasnak kell lenni, azt kell tudni megmondani, hogy mikor kell tényleg határozottan fellépni, nem úgy kell kérni egy kiló kenyeret, mint egy kaszárnyaőrmester (van aki csak akkor ilyen, amikor a barátnője is ott van, hogy látszódjék, hogy mekkora alfahím, pedig csak elcseszett, önelégült balfasz). Istenhez képest az ember mindig csak határozatlan lehet (mivel  magunk is Isten által vagyunk el-és meghatározva). Ezt az emberekkel kapcsolatosan sem árt olykor mérlegre tenni. Hogy a mi nevünk is ott legyen az Utolsó Ítélet napján az Élet Könyvében.